Spirit & Body Holiday – Út a teljesség felé

2018. július 1. - július 8. (8 nap 7 éjszaka)

 
Táborunk célja, hogy a két különböző edzésforma /fitness és jóga/ egyesítésével a tábor végén erősen, egészségesen, boldogan és kiegyensúlyozottan térhess haza. A különleges jógaélményeken és a dinamikus fitness programon keresztül most Te is rátalálhatsz a testi, lelki és szellemi egészségedhez vezető útra. Akár csak most ismerkedsz a jógával, akár már gyakorlott jógázó vagy, szeretettel várunk!

Spirit & Body Holiday - Út a teljesség felé

Gyere el és légy részese valami egészen újnak és különlegesnek! Tölts el velünk egy hetet az Adriai tenger partján, ahol magad mögött hagyhatod a mindennapi stresszt és teendőket, és kizárólag önmagadra figyelhetsz. A reggelt mindig jógaórával kezdjük, amit intenzív fitness órák követnek, majd erősítő vagy nyújtó jógaórával zárjuk a napot. A mindennapi, rendszeres jógagyakorlással elindíthatod azt a folyamatot, ami a fizikailag és lelkileg is teljesebb élethez vezet téged. A profi edzők által összeállított, szórakoztató JOMBA fitness órákkal pedig hatékonyan növelheted az erőnléted, miközben óránként akár 800 kalóriát is elégetsz. Ez az új edzésforma Angliában már teret hódított, hiszen a magas intenzitású és erősítő gyakorlatok váltakozásával rendkívül hatékonyan serkenti a szív- és érrendszer működését, valamint erősíti az izmokat.

Küldetésünk, hogy valami újat hozzunk az emberek életébe, és segítsünk Neked kimozdulni a mindennapok szürkeségéből. Éppen ezért a táborunk programját úgy alakítottuk ki, hogy ne csupán egy kellemes nyaralás emlékével térj haza, hanem olyan gyakorlati és elméleti tudást szerezhess, ami otthon is napról napra segít majd Téged a változásban, fejlődésben.

 
Táboraink helyszíne Brac szigete, az Adriai tenger egyik legnagyobb, csodaszép természeti adottságokkal rendelkező gyöngyszeme.
A tenger és napsütés szerelmesei, valamint az aktív pihenésre vágyók számára is tökéletes választás. A táborok tematikus programjai mellett, szabadidőnkben romantikus öblökben strandolhatunk, sétálhatunk a pálmafás utcákon, de kirándulásra, kerékpározásra is számos lehetőség nyílik.
Szállásunk a tündérien békés Sutivan falucskában található. Az elhelyezés 2, illetve 4 fős légkondicionált apartmanokban történik, 150 méterre a tengertől. Minden szoba tengerre néző terasszal, felszerelt konyhával, televízióval rendelkezik.
A szállásról bővebben >>

Szállás  Szállás

 
Az árak tartalmazzák a vegetáriánus/vegán étkezést (büfé reggeli, háromfogásos ebéd, vacsora), mely bőséges ellátást, és különleges gasztronómiai élményeket nyújt. Az étkezésről bővebben >>

Étkezés  Étkezés

Az utazás egyénileg történik, de amennyiben a táborozók igénylik, telekocsi, azaz a közös utazás megszervezésében segítünk, illetve az egyéb lehetőségekről is tájékoztatunk (vonat, stb.).
 

Amit a Spirit & Body Holiday táborban biztosan megkapsz tőlünk

- napi 2 jógaóra
- napi 1 úszásóra (oktatás, edzés vagy technika fejlesztés)
- napi 1 kardióóra (JOMBA routine, Zumba) vagy erősítő/kondicionáló óra
- napközben szervezett és fakultatív programok

A tábor napirendje

7.00- 8.00 Napüdvözlet a felkelő nap fényében

Minden reggeli jógaórát Napüdvözlettel kezdünk, köszöntve a tenger hullámai között, éppen velünk szemben felkelő napot. A tizenkét ászanát tartalmazó gyakorlatsor a jógahagyományok szerves részét képezi, imaként és meditációként is működik amellett, hogy állóképességet, lazaságot ad és erősíti az egész testet. Napról napra többet végzünk majd belőle, a tábor végén pedig ha szeretnéd, csatlakozhatsz hozzánk az igazi kihívást jelentő 108 Napüdvözletre is.

A Napüdvözlet gyakorlása után egy teljes testet átmozgató hatha jógaóra következik, melyet relaxációval zárunk.

8.10- 9.10 Reggeli úszás mindenkinek - Andival

- oktatás kezdőknek: légzéstechnika, víz ismerkedés, mozgásformák a vízben, siklás, ugrás, vízbiztonság, aqua fitness
- edzés haladóknak: időre és távra úszás különböző technikában
- technika fejlesztés profiknak

9.30 Büfé reggeli
13.00 Ebéd (3 fogásos)
17.30-18.30 Naponta váltakozó kardió vagy erősítő óra

Kardió óra (hétfő, szerda, péntek):

JOMBA: Magas intenzitású, energikus, dinamikus, táncos rutin mozgásokra épülő koreografált intervall gyakorlatok. Zenére épülve magába foglalja különböző karneválok, küzdősportok és magas intenzitású, ugráló köredzések gyakorlatait.

Zumba: Kolumbiából származó, könnyen elsajátítható, latin ritmusokra épülő tánc, mely fitneszprogram is egyben. A mozdulatok aerobik és különböző táncok lépéseiből tevődnek össze. Olyan ismert táncok alaplépéseit tartalmazza, mint a salsa, merengue, cumbia, reggaetón. 

A komplex program az egész testet sokkal jobban átmozgatja, mint a legtöbb más állóképességi vagy kondicionáló sport.  A szórakoztató, vibráló zene mellett teljesen kikapcsolódik az ember és olyan szintre ösztönzi az testet, lelket, amely előtte ismeretlen volt számára. Ismerd meg önmagad, ismerd meg képességeidet!

Kondicionáló/Erősítő óra (vasárnap, kedd, csütörtök, szombat):

Az egész testre kiterjedő alakformáló óra. Az erősítő gyakorlatok erősítik az izmokat, javítják a testtartást. Külön figyelmet fordítunk azokra a testrészekre és izmokra, amelyek formája és alakja az idő folyamán megváltozott, esetleg kritikussá vált.

18.45-20.00 Erősítő vagy Nyújtó jógaóra
20.15 Vacsora

Amit mindenképpen hozz magaddal

Jógaórákhoz: jógamatrac (ne polifoam), kényelmes ruházat, törölköző és egy palack víz

Úszás: úszószemüveg, hajgumi, gumi/tengeri cipő, füldugó vagy orrcsipesz (CSAK amennyiben nagyon nem kedveled a vizet- célunk hogy ezekről lemondj.)

Kardió/Erősítő óra: sportcipő, kényelmes rövidnadrág, sport felső, törölköző, víz

A tábor szakmai vezetői

A Tulasi Jógastúdió oktatói:

Csémy Noémi - Hatha jóga, Yin jóga, Gyermek jóga és Pöttöm jóga oktató
Czeglédy Csaba - Hatha jóga, Aerial jóga, Gerinc jóga és Ashtanga jóga oktató

JOMBA London oktatói:

Kovács Andrea - JOMBA, Zumba, Aerobik edző, Uszás edző, Olimpiai válogatott reménységek tagja, Vasember 2015-os csapatbajnok
Davina Sungum -
JOMBA, Kickbox Rutin edző

Az egészséges, finom és energetikailag tiszta étkezésedért Dharmista, (Fábián Dóri) (természetgyógyász, diétás szakács) felel és életmódtanácsokkal szolgálhat neked.

Ár

A tábor részvételi díja: 390 EUR
Amennyiben a táborban a családoddal szeretnél részt venni, az alábbi kedvezményeket tudjuk biztosítani számotokra:
Gyermek részvétele 0-3 éves korig ingyenes, 3-10 éves korig 190 EUR/gyermek
Felnőtt családtagok, akik nem igénylik a tábori programokat és 10 éven felüli gyermekek 310 EUR/fő áron csatlakozhatnak!
A kedvezményes ár tartalmazza a szállás, étkezés költségeit, de nem tartalmazza az egyéb szolgáltatásokat! Természetesen a kirándulásra és az egyéb kötetlen programokon őket is szívesen látjuk!

Mit tartalmaz az ár?

Az ár tartalmazza a szállás, étkezés költségeit, valamint és jóga- és fitness órák és a közösségi programok és egyéb szolgáltatások díját. (csoportos foglalkozások)
Nem tartalmazza az utazás költségét
A kedvezményes ár tartalmazza a szállás, étkezés költségeit, de nem tartalmazza az egyéb szolgáltatásokat!
A faluban parkolásért, strandolásért nem kell jegyet váltani.

 

Az alábbi űrlap kitöltésével jelentkezhetsz a Spirit & Body Holiday táborba
Számlázási adatok
e-mail icon Facebook icon