Egyenesebben, szabadabban - gerinctorna, tartásjavítás és belső egyensúly Böröcz Anitával
2026. Október 01 - 07. (7 nap 6 éjszaka)Andalúzia, AlcaucínVannak időszakok az életben, amikor a testünk csendben jelez. Nem kiabál, csak finoman emlékeztet. Egy visszatérő derékfeszülés. Egy vállba költözött állandó terhelés. Egy légzés, amely sosem ér egészen a tüdő aljáig. A modern élet lassan elhajlít bennünket. Nemcsak fizikailag, hanem belül is. Észrevétlenül veszítjük el a kapcsolatot a saját tengelyünkkel.
Az elvonulás ebből a felismerésből született. Abból a vágyból, hogy egy pillanatra megállhassunk, és visszatérhessünk a test természetes intelligenciájához. Ahhoz az állapothoz, ahol a tartás nem erőfeszítés, nem a fájdalom forrása, hanem belső stabilitásból fakadó természetesség. Ahol a gerinc nem terhet hordoz, hanem rugalmasan és szabadon tart. Egy tudatosan felépített, lassú ritmusú program, amely a természet, a mozgás és a jelenlét eszközein keresztül támogatja a belső figyelmet, az önreflexiót és az idegrendszeri megnyugvást.
Egy olyan természetközeli, megtartó tér és közösség létrehozása, ahol a résztvevők a gerinctorna és tartásjavító mozgás segítségével nemcsak fizikai, hanem mentális és érzelmi egyensúlyt is találnak., ahonnan testben és lélekben is feltöltődve lehet visszatérni a hétköznapokban.
A helyes testtartás nem pusztán biomechanika. A tartás egy belső állapot kifejeződése. Amikor a gerincünk megtalálja a természetes tengelyét, a gondolataink és érzelmeink is rendeződnek.
Ez a hét nem teljesítményről szól. Nem arról, hogy többet, gyorsabban, erősebben. Hanem a minőségről. A tudatos, szakmailag felépített gerinctorna gyakorlatok a mélyizmok finom aktiválására, és a mobilitás visszaállítására épülnek. A mozdulatok lassan, figyelemmel születnek meg. Megtanulod, hogyan ülj, állj és járj úgy, hogy az energiatakarékos legyen, hogyan tartsd meg a tested tengelyét stresszhelyzetben is, és hogyan váljon a tudatos testhasználat a mindennapjaid részévé. A táborban megtaláljuk és kijavítjuk a berögzült, rossz mozgásmintákat. Segítünk kiszakadni az irodai munkából, stresszből, hogy megállhass egy kicsit, felfedezhesd a szabad mozgás örömét, és újjászülethessen a tested és a közérzeted, amelyeket így hozhatsz haza magaddal.
A természet itt nem csupán háttér, hanem aktív gyógyító közeg. A friss levegőn végzett mobilizáció, a csendben végzett légzőgyakorlatok mind segítik az idegrendszer regeneráló működését, csökkenti a stresszhormonok szintjét, javítja a koncentrációt, és támogatja a testi-lelki egyensúlyt. Amikor a tested földet ér, amikor a légzésed lelassul, valami ősi emlékezet aktiválódik benned: a természetes egyensúlyé.
Az elvonulás kis létszámú, exkluzív térben zajlik, ahol valódi figyelem jut mindenkire. Nincs rohanás, nincs tömeg, nincs külső zaj. Van jelenlét. Van kapcsolódás. A közösségi körök és beszélgetések biztonságos teret teremtenek ahhoz, hogy a fizikai változás belső élménnyé váljon. A megtartó közeg nemcsak motivál, hanem mélyíti is a tapasztalást.
Részletek
Tematikus táboraink otthona a Costa del Sol napsütötte vidékén: egy hegyek ölelésében megbúvó autentikus szálloda. A Hotel Cortijo de Salia 150 éves központi épületből és egy modernebb apartmanházból álló hangulatos vidéki szálloda, ahol a rusztikus andalúz stílus, a kényelem és az otthonosság minden részletében jelen van. A szállás 2 fős, légkondicionált szobákban történik, kertkapcsolatos teraszokkal vagy erkéllyel. Minden szobához saját fürdőszoba tartozik, franciaágyas vagy külön ágyas elrendezéssel - ezt a te választásod. A kert panorámás medencével, mediterrán növényzettel, napozó terasszal, szemet és lelket gyönyörködtető kilátással, valamint különleges atmoszférával rendelkezik. Ha szükséged lesz rá az ingyenes wifi a hotel teljes területén elérhető.
Elvonulásaink nemcsak a léleknek, hanem a testnek is szólnak. Hiszünk abban, hogy a belső egyensúly egyik kulcsa a tudatos, tiszta táplálkozás. Ételeink friss, természetes alapanyagokból készülnek, szeretettel, odafigyeléssel és kreativitással. Vegetáriánus konyhánk egyszerre egészséges, színes és ízletes. Vegán, gluténmentes, laktózmentes, diabéteszes vagy egyéni ételérzékenység esetén is biztosítjuk a megfelelő, személyre szabott étrendet.
Az utazás egyénileg történik, repülővel Budapestről a malagai reptérre. A transzfer megszervezésében (a repülőtérről a helyszínre) szükség szerint segítünk, vagy várjuk az érkezőket. Aki szeretne autóval közlekedni, kirándulni, vagy felfedezni a környéket javasoljuk az autóbérlést.
Árak
A tábor részvételi díja: 1150 EUR
Mit tartalmaz az ár?
Az ár tartalmazza a szállás, étkezés költségeit, valamint a gerinctorna foglalkozások, előadások, közös programok díját.
Nem tartalmazza az utazás költségét.
Programok
Mire számíthatnak a résztvevők?
• Kis létszámú (max. 18 fő), bensőséges csoport
• Strukturált, mégis rugalmas napirend
• Vezetett légzés-alapú gerinctorna és stretching gyakorlatok
• Beszélgetések a gerincbarát mindennapokról és a minőségi életről
• Közös élmények hasonló szemléletű emberekkel, biztonságos csoporttérben
• Tudatos, vegetáriánus étkezés, amely támogatja a testi-lelki regenerációt
• Testébresztő mobilizáció a természetben
• Légzőgyakorlatok és idegrendszeri reguláció
A résztvevők nem csupán élményt visznek haza, hanem használható tudást. Fájdalommentesebb ülést és állást. Teljesebb, mélyebb légzést. Stabilabb idegrendszert. Energetikusabb reggeleket. Tudatosabb jelenlétet a saját testükben. A gerinctorna és a tartásjavító mozgás nem egyszeri élmény marad, hanem egy új alapállás kezdete.
A gerinc, mint belső iránytű
A gerinc több, mint anatómiai struktúra. Ez az idegrendszer fő csatornája, a mozgás központi tengelye, a légzés és a belső szervek működésének alapja. Amikor kibillen az egyensúlyából, beszűkül a mellkas, csökken az oxigénellátás, túlterhelődnek az ízületek, inaktívvá válnak a mélyizmok, és a test egy állandó készenléti állapotba merevedik. Amikor viszont visszatalál a természetes görbületeihez, felszabadul a légzés, javul a keringés, csökken a krónikus fájdalom, és az idegrendszer is megnyugszik. A helyes testtartás így nem esztétikai kérdés, hanem az egészség és a mindennapi jóllét egyik legmélyebb alapja. A gerinc és a hozzá kapcsolódó mélyizmok együtt biztosítják test stabilitását és a mozgás szabadságát. Ez az elvonulás azoknak szól, akik értik, hogy a valódi változás nem gyors megoldásokból születik. Hanem finomhangolásból. Figyelemből. Tudatosságból. Akik nem csupán mozgásformát keresnek, hanem egy minőségi teret, ahol a test, az idegrendszer és a belső világ egyszerre rendeződhet.
Amikor a gerinced megtalálja a természetes tengelyét, a gondolataid is tisztulnak. Amikor a tartásod stabil, belül is egyenesebbé válsz. És talán ez a legnagyobb ajándék: újra otthon lenni a saját testedben.
Mi vár még?
• Kirándulás és városi programok Andalúzia különleges természeti és kulturális környezetében
• Jó hangulatú workshopok, beszélgetések és reflektív körök
• Alapvető tudás a tudatos tartásjavításról és annak idegrendszeri hatásairól
• Idő a tengerparton: séta, víz, napfény és pihenés
• Szabadidő pihenésre és elcsendesedésre
• Stabilabb belső jelenlét és kapcsolódás önmagadhoz
• Szabadabb, energikusabb mozgás
• Szűk, megtartó közösség
Részletes program:
Október 1.
14:00- megérkezés, szállás elfoglalása
16:00 – ismerkedés, tábornyitó beszélgetés
19:00 – vacsora
Október 2.
9:00 – Reggeli
11:00 – Gerinctorna + stretching
12:00 – Beszélgetés a gerincbarát mindennapokról
14:00 – Ebéd
16:00 – Tartásjavító köredzés
19:00 – Vacsora
Október 3.
9:00 – reggeli
11:00 – Gerinctorna
12:00 – Állapotfelmérés és korrekciós javaslatok
14:00 – ebéd
15:00 – Tengerpart – légzés és relaxáció a parton
19:00 – Vacsora
Október 4.
9:00 – reggeli
11:00 – Napindító mobilizálás
12:00 – Beszélgetés a mobilitás és az aktív életmód szerepéről a minőségi élet fenntartásában
14:00 – ebéd
15:00 – Core-Training
19:00 – Vacsora
Október 5.
Kirándulás egy közeli nagyobb városba (pl. Málaga, Granada, Ronda).
Indulás: reggeli után, kb. 10:00
Visszaérkezés: kb. 18:00
Ebéd: ezen a napon a résztvevők egyénileg oldják meg a választott városban.
Október 6.
9:00 – Reggeli
11:00 – Páros testébresztő gerinctorna
12:00 – Stretching
14:00 – Ebéd
16:00 – Workshop a regenerációs eszközökről és önmasszázs
19:00 – Vacsora
20:00 – Búcsúparty
Október 7.
Hazautazás
A tábor szakmai vezetője:
Böröcz Anita – Mozgás- és masszázsterapeuta
„Azért mozogj, mert szereted a tested, és ne azért, mert utálod.”
A zene és a ritmus már egészen korán megtanított arra, hogy a test nem csupán eszköz – hanem kifejezőerő. A mozgás szeretetét sportoló szüleimtől kaptam örökségül, akik példájukkal mutatták meg, hogy a testtel való tudatos kapcsolat életforma. Versenysportoló múltam fegyelemre, kitartásra és testtudatra tanított. Megtanultam figyelni a finom jelzésekre, tisztelni a határokat, és értékelni azt a precíz rendszert, amely a testünkben működik. Egy idő után nem csupán edzettem – kapcsolatba kerültem a saját működésemmel. A mozgás számomra nem teljesítmény, hanem belső dialógus lett. Hiszem, hogy a mozgás összeköt, gyógyít és átalakít. Nem kiváltság, hanem mindenki számára elérhető, természetes erőforrás.
Az elmúlt években egyre inkább az érdekelt, hogyan lehet a mozgást nemcsak erősítő, hanem regeneráló, idegrendszert támogató, valóban egészséget építő eszközzé formálni. Hogyan segíthet a tudatos testtartás, a gerinc harmonikus működése és a mélyizmok aktiválása abban, hogy ne csak fájdalommentesen, hanem energikusabban és kiegyensúlyozottabban éljünk egy hosszú, egészséges életet. Mert amikor a gerinc visszatalál a természetes tengelyéhez, valami belül is a helyére kerül, amely minden további mozgás alapja.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
“Az orvos segít, a természet gyógyít.”
Ez a gondolat az elmúlt években egyre mélyebb értelmet nyert számomra. Edzőként azt tapasztaltam, hogy a terhelés önmagában nem elég – a testnek szüksége van regenerációra, érintésre, lassításra, finomhangolásra is. Így talált rám a masszázs világa.
Már a képzés alatt éreztem, hogy ez több, mint technika. Egy minőségi jelenlét, ahol az illóolajok, a fények, az érintés és a csend együtt hoznak létre egy gyógyító teret. Egy olyan teret, ahol az idegrendszer megnyugszik, az izmok elengednek, és a test újra biztonságban érzi magát. Az pedig külön ajándék, hogy nemcsak megélhetem ezt az állapotot, hanem tovább is adhatom.